Interjú Istennel…

- Gyere be! – mondta Isten. Tehát szeretnél interjút készíteni velem?

- Ha van rá időd – válaszoltam.

- Az én időm örökké tart és elegendő arra, hogy bármit megtegyek. Mit szeretnél tudni? – mosolygott Isten.

- Mi az, ami leginkább megdöbbent az emberekben?

- Hogy megunnak gyereknek lenni, siettetik a felnőtté válást és aztán arra vágyakoznak, hogy újból gyerekek lehessenek. Elveszítik az egészségüket, hogy sok pénzük legyen, azután elveszítik a pénzüket, hogy újból egészségesek lehessenek. Hogy aggódva gondolnak a jövőre és közben elfelejtik a jelent; olyannyira, hogy sem a jelennek, sem a jövőnek nem élnek. Hogy úgy élnek, mintha soha nem halnának meg és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna…

Isten ekkor megfogta a kezemet, és egy ideig csöndben ültünk.

- Mint szülő, melyek azok a leckék az életben, amit szeretnél, ha gyermekeid megtanulnának? – kérdeztem.

Isten mosolyogva válaszolt:

- Szeretném, ha megtanulnák, hogy nem bírhatnak rá senkit arra, hogy szeresse őket. Amit viszont képesek megtenni, az az, hogy engedjék, hogy mások őket szeressék. Szeretném, ha megtanulnák, hogy a legértékesebb nem az, ami a kezükben van, hanem az, aki az életükben van. Ha megtanulnák: nem jó magukat másokhoz hasonlítani, mert mindenki egyenként lesz megítélve, saját élete, cselekedetei, nem pedig összehasonlítgatás alapján! Szeretném, ha megtanulnák: nem az a gazdag ember, akinek többje van, hanem az, akinek kevesebbre van szüksége. Ha megtanulnák, hogy csak pár másodpercbe telik, hogy sebeket ejtsenek valakin, akit szeretnek, de hosszú évekig tart begyógyítani ezeket a sebeket. Ha megtanulnának megbocsátani azáltal, hogy gyakorolják a megbocsátást. Ha megtanulnák, hogy vannak olyanok, akik nagyon szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják, hogyan fejezzék ki érzéseiket. Ha megtanulnák, hogy ha két ember nézi ugyanazt az eseményt – tejesen különbözőnek láthatják. Ha megtanulnák, hogy egy igaz Barát ismeri őket, mindent tud róluk… és olyannak szereti őket, amilyenek. Ha megtanulnák, hogy nem elég az, ha mások megbocsátanak nekik, de saját maguknak is meg kell tudni bocsátaniuk önmaguknak.

Ültem egy darabig, élvezve a pillanatot. Majd megköszöntem neki a rám fordított időt és azt, amit értem és családomért tett.

- Itt vagyok a napnak mind a 24 órájában. Csak annyit kell tenned, hogy hívsz, és én válaszolni fogok.

A szemembe nézett és még ennyit súgott:

- Mindig emlékezz rá, amit most mondok: Az emberek elfelejtik, amit mondtál vagy tettél, de soha nem fogják elfelejteni, hogyan éreztél irántuk és ez mennyit jelentett számukra.

Ezt igazából sehova se tudtam berakni, azért raktam ide, szerintem nagyon jó.