Hirdetett ige 2012

Január

Január 1., vasárnap délelőtt 10 óra

Igét hirdet: Tóth-Mihala Veronika

Textus: 2Sám 14,12-22

“De az asszony ezt mondta: Szabad még szolgálólányodnak egy szót szólnia hozzád, uram, király? Ő így felelt: Beszélj! Az asszony ezt mondta: Hát te miért gondoltál ilyet az Isten népe ellen? Hiszen a király, aki ezt a szót kimondta, maga is vétkes, mert nem hozatja vissza a király, akit eltaszított magától. Mert bizonyosan meghalunk, és olyanok leszünk, mint a víz, amelyet ha a földre öntenek, nem lehet fölszedni. De amíg Isten nem veszi el az életet, az a szándéka, hogy még az eltaszított se maradjon eltaszítva előle.  Most, hogy bejöttem elbeszélni ezt a dolgot uramnak, a királynak, bizony ijesztgetett a nép, de azt gondolta szolgálólányod: Beszélek én mégis a királlyal, hátha megteszi a király, amit szolgálólánya mond. Biztosan meghallgatja a király, és megmenti szolgálólányát annak a kezéből, aki fiammal együtt ki akar pusztítani az Isten tulajdon népe közül. Még ezt is mondta szolgálólányod: Az én uram, királyom beszéde megnyugtató lesz számomra, mert olyan az én uram, királyom, mint az Isten angyala, meghallja mind a jót, mind a rosszat. Az ÚR, a te Istened legyen veled!  A király azonban megszólalt, és ezt mondta az asszonynak: Ne titkolj el előttem semmit, ha most kérdezek tőled valamit! Az asszony így felelt: Beszéljen csak az én uram, királyom! A király ezt kérdezte: Nem Jóáb keze van benne mindebben? Az asszony így felelt: A te életedre mondom, uram, királyom, hogy nem lehet kitérni sem jobbra, sem balra az elől, amit uram, királyom mond. Valóban a szolgád, Jóáb parancsolt nekem, és ő adta mindezeket a szavakat szolgálólányod szájába. Azért tette ezt szolgád, Jóáb, hogy a dolog más fordulatot vegyen. De az én uram bölcs, olyan a bölcsessége, mint az Isten angyaláé, mindent tud, ami az országban történik. Akkor ezt mondta a király Jóábnak: Rendben van, megteszem ezt a dolgot. Eredj, hozd vissza azt a fiút, Absolont! Ekkor Jóáb arcával a földet érintve leborult, és áldotta a királyt. Azután ezt mondta Jóáb: Ma tudta meg szolgád, uram, királyom, hogy jóindulattal vagy hozzám, mert teljesítetted, ó király, szolgád kérését.”

 

Január 22., vasárnap délelőtt 10 óra

Igét hirdet: Tóth Tamás

Textus: Lk 14,26-27

“Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.”

 

Február

Február 19., vasárnap délelőtt 10 óra

Igét hirdet: Tóth-Mihala Veronika

Textus: 4Móz 11,16-23

“Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Gyűjts össze hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és álljanak föl ott veled. Akkor leszállok és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely benned van, és nekik is adok, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne magad hordozd azt. A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az Úrnak: Ki tart jól bennünket hússal? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az Úr húst, és ehettek. Nemcsak egy napig ehettek, nem is két napig, nem öt napig, nem tíz napig, nem húsz napig, hanem egy álló hónapig, míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle, mivel megvetettétek az Urat, aki köztetek van, és így siránkoztatok előtte: Miért is jöttünk ki Egyiptomból? Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogos van ebben a népben, amely között vagyok, és te ezt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?! Vajon lehet-e annyi juhot és szarvasmarhát vágni nekik, hogy elég legyen? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik? De az Úr ezt mondta Mózesnek: Hát olyan kevés az Úr ereje? Majd meglátod, beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem. ”

 

Április

Április 8., Húsvét I. napja, vasárnap délelőtt 10 óra

Igét hirdet: Derencsényi István

Textus: Mt 28,1-2

“Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.”

4 Hozzászólás ehhez “Hirdetett ige 2012”

Hozzászólás írása

Utasitató

Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. — Lukács evangéliuma 9. rész 62. vers

Képesítő
A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszót.
Eseményeső
Loading...
Galériázó
dscf6242-800x600
Folyóírató
Friss hozzászóló
Lájkoló