Fiatal vének

Ifjúsági oldal

Az elmúlt hetekben lapunk presbiterek portréit felsoroltató rovatában több olyan fiatalt is bemutattunk, akik tizen-, huszonévesen lettek gyülekezeteik világi előjárói. Most itt az ifioldalon egy olyan kezdeményezésnek jártunk utána, ahol a fiatalokra ugyancsak sokat bíztak, de egyelőre nem a „felnőttek” testületébe választották meg őket, hanem ifjúsági presbitériumot hozott létre a gyülekezet.

 

A felnőttek kicsinyített másai

 A debreceni Kossuth utcai gyülekezet ifjúságának a 2008-as berekfürdői konferenciáján fogalmazódott meg a kérdés: mi lenne, ha a közösség ifjúságának életét ezentúl a fiatalok által választott ifjúsági presbitérium szervezné? Mivel az ötlet mindenkinek tetszett, egyik jogász végzettségű társuk, Kánya Gergely vállalta, hogy előkészíti az elképzelés szabályozási hátterét. „A koncepció kialakítása során az egyházunk alkotmányához igyekeztem igazodni oly módon, hogy az ifjúsági presbiteri tisztség és az ifjúsági presbitérium működése kicsinyített mása legyen a felnőtt presbiteri tisztségnek és a felnőtt presbitérium működésének” – emlékezik vissza az ifjú szakember a kezdetekre. Az általa előkészített javaslatot végül gyülekezeti szabályrendeletként a presbitérium fogadta el.

Kattints ide a folytatáshoz »

Újbori úrvacsorás istentisztelet

Bűnbocsánat és hálaadás

Áldás! Békesség!

                „Áldom az Urat mindenkor, állandóan Őt dicséri szám.”

/Zsoltárok 34,2/

Kedves Testvérünk!

November 13-án, vasárnap délelőtt 10 órától tartjuk az új borért való hálaadás alkalmából ünnepi úrvacsorás istentiszteletünket.

Ilyenkor megemlékezünk arról, hogy Jézus Krisztus a bort, mint az Ő érettünk kihulló vérének jelét az úrvacsora sákramentumának egyik nélkülözhetetlen elemévé tette. Ugyanekkor hálát adunk Istennek az őszi betakarítás áldásáért is. A 34. zsoltárban, amelyből fent közölt igénk is való, Dávid király túláradó módon magasztalja Isten nagyságát még pedig nem is kivételesen kedvező életkörülmények között, hanem épp ellenkezőleg, számos nyomorúság és megpróbáltatás közepette.

Kattints ide a folytatáshoz »

Presbiterjelöltjeink

Választás

A gyülekezet Presbitériuma 2011. október 4-én, kedden este ülésezett, melynek keretében megvizsgálta a Jelölőbizottság által elkészített ajánlott presbiterjelöltek listáját, és az 1./2011.10.04. számú határozatában egyhangú döntés mellett jóváhagyta azt.  Ennek megfelelően a listára felkerült harminc jelöltből fog kikerülni a Választói Közgyűlés eredményeként a huszonnégy rendes és hat póttagja az újonnan megalakuló Presbitériumnak.

A Választói Közgyűlés az előzetesen kiírt október 30-i időpont helyett (a hosszú hétvégére való tekintettel) egy héttel később, november 6-án! vasárnap délelőtt lesz megtartva.

A képre kattintva máris tájékozódhat a jelöltekről:

Ki legyen presbiter?

Választás

A presbiterek szerepe nagyon előtérbe került a török hódoltság idején, amikor falvak maradtak pap nélkül az ellenreformáció üldözése következtében. A presbiteri testület első megalakulása 1617-re tehető, amikor a pápai gyülekezet megalakította a Magyar Református Egyház első presbitériumát. A vallásszabadság eljövetelével azután is megmaradt ez az intézmény és a református megújulási mozgalmakban sok helyen jelentős szerepet vállalt.

Melyek az elvárások a presbiteri tisztre jelölhető egyháztagokkal szemben? A legjobb, ha feltett kérdésünkre a választ elsősorban a Szentírás segítségével keressük meg.

Az Ószövetség első „presbitériuma” Jetró tanácsa szerint: „Szemelj ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést” (2Móz 18,21).  Korábban nem tisztség volt, csak egy minőségi jelző. Némelyik országban és némelyik protestáns egyházban ma is csupán „idősebb” egyháztagokról beszélnek, ahogyan Pál apostol is egy helyen így emlegeti őket: „… elküldött Efézusba és magához hívatta a gyülekezet véneit” (ApCsel 20,17) és azután nekik mondja:„Viseljetek tehát gondot magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett” (ApCsel 20,28). Ugyanakkor más helyen kimondottan a presbiterekről szól: „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek; elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak” (1Tim 5,17). Itt presbiter néven szerepelnek az igehirdetők is, sőt, János apostol a leveleiben magát is „presbiter” néven mutatja be.

Kattints ide a folytatáshoz »

Kik a boldogok? – 4. rész

Jézus az élő víz

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.” Mt 5,6

„Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek.” Lk 6,21a

 Tanuljunk meg hagyatkozni arra a reménységre, hogy végül is megelégítést nyerünk, és Isten gondoskodni fog rólunk minden szükségletünkben. S ha ma olyanok vagyunk is, mint aki már-már kileheli lelkét, mert nincs benne életerő, sem pedig segítséget máshol nem talál; tehát mégha ilyen végső szorultságban vagyunk is, ez a reménység, mint erős támasz, megtart minket.

Nézzünk hát Istenre, akinek megvan az a hatalma, hogy az éhezőket megelégítse. Ha pedig mi azt hangoztatjuk, hogy nem óhajtunk kivételezést másokkal szemben, még ha igazán okunk is volna rá, ne találjuk különös dolognak, ha ez mégis bekövetkezik. Mert jóllehet nem akarjuk, hogy minket elnyomjanak, de azt sem kívánjuk, hogy bárki is sérelmet szenvedjen érettünk. Csak azt az egyet kérjük, hogy igazság és méltányosság uralkodjék közöttünk. S ha mégis éheznünk és szomjúhoznunk kell, és Isten engedi, hogy rövid időre ellankadjunk, ez csak azért van, hogy megpróbálja hitünket és béketűrésünket. Ha ugyanis földi életünk idején teljes nyugalomban lennénk és soha el nem gyöngülnénk, az emberek pedig arra igyekeznének, hogy minket megelégítsenek, senki nem okozna nekünk bosszúságot, nem akadályozná utunkat, akkor hogyan is lehetne a gyakorlatban megvalósítanunk az itt kifejtett tanítást?

Ezért kell tehát éheznünk és szomjúhoznunk! De az is kell, amint mondtuk, hogy szelídek maradjunk még akkor is, ha vadállatok között élünk, amelyek éles fogaikkal, erős lábaikkal készen vannak arra, hogy szétmarcangoljanak, feldaraboljanak és lenyeljenek. Mi tartsunk ki állhatatosan béketűréssel és szelídséggel! Ezért kell tehát éreznünk az éhséget és szomjúságot, hogy Istenhez imádkozzunk; ha pedig ő igaz ügyünk ellenére is megengedi, hogy ily bántalmazásokban részesüljünk, mi mégse adjuk búnak fejünket, kétségbe ne essünk, és ne jöjjünk ki a sodrunkból, hanem maradjunk meg abban a várakozásban, hogy végül Isten gondoskodik rólunk minden szükségünkben.

 

Forrás: Kálvin János: Kik a boldogok?, Budapest 2009., Kálvin Kiadó, 35-36.o

Itt az új Verestemplom!

Olvasni jó!

Megjelent a Verestemplom legfrissebb 2011. nyár-őszi száma, mely IDE KATTINTVA máris olvasható.

Papíralapú, kézzelfogható változatban folyóiratunk megtalálható szeptember 18-tól a gyülekezeti alkalmak után, illetve a Lelkészi Hivatalban.

 

A tartalom:

Dr. Imre Sándor: Presbiterválasztás 2011

Tóth-Mihala Veronika: Jól meggondolták

Oláh Szabolcs: “a világosságban” (Kol 1,12)

Szabó Ilona: Szolgáljatok örömmel!

Molnár Szabolcs: “Csak Ő az én kősziklám és szabadítóm…”

Molnár Zsolt: A hit és a zene talaján állt

Boros Anna: Nyári tábor – költői szemmel

Bisits Dóra: Csillagpont – megérintve

Módis Márton: Spanyol földre repülni: jutalom

Szarvas Pál: Kalocsán jártunk

kozma: Enyém, tiéd, kié?

Csorba Dávid: Miért éppen reformáció?

Nyitott Templomok Éjszakája

"Legyen világosság" 1Móz 1,3

 Az Ars Sacra Alapítvány szervezésében megrendezésre kerülő V. Szakrális Művészetek Hete országos programsorozatához gyülekezetünk is csatlakozott. A Szakrális Művészetek Hete a 2007-es nemzetközi Városmissziós rendezvénysorozat gyümölcse, melyhez Budapest egyházművészete révén a Kulturális Örökségnapokkal összefogva is kapcsolódott. A Szakrális Művészetek Hete célja a remény jeleinek felmutatása a kultúrában. A művészet minden ágának bevonásával világítunk rá a Szépre, Jóra, Igazra.

A 2011. szeptember 17-25-ig tartó fesztivál nyitó napján, azaz szeptember 17-én, szombaton este a Nyitott Templomok Éjszakája programpontban templomunk is látogatható lesz.

 

Az általunk felajánlott program az alábbi terv szerint alakul:

20.00-21.00 Templombemutató

A templomot bemutatja Derencsényi István lelkipásztor.

21.00-21.30 Lituus Quintett

A debreceni rézfúvós zenekar válogatása Liszt Ferenc műveiből.

22.00-22.30 Arany János balladái (válogatás)

Előadja: ifj. Módis László

 23.00-23.30 Isteni dicséretek

Az  ifjúsági csoport előadásában szólalnak meg egyházi énekek.

 23.40-24.00 Zsoltárfüzér

Az Úr asztala körül kötött imádság mondása.

 

Rendezvényünket megtalálják és a fesztivál egyéb programjáról részletesebben is olvashatnak az V. Szakrális Művészetek Hete honlapján a www.szmh.hu oldalon.

Gedeon Társaság látogatása

Ajándék örömhír

Gyülekezetünkbe látogat a Gedeon Társaság küldöttsége. 2011. szeptember 18-án, vasárnap délelőtt a 10 órai istentisztelet végén rövid bemutatkozással és tájékoztatással lesznek működésük lényegére vonatkozóan.

Mi a Gedeon társaság, kik a Gedeonisták?

1898 őszén az Egyesült Államok Wisconsin államában összetalálkozott két utazó ember egy szállodában. Korábban nem ismerték egymást, de hamarosan felfedezték, hogy mindketten keresztyének, s attól kezdve esténként együtt tartottak áhítatot. Isten arra indította őket,, hogy alapítsanak társaságot keresztyén üzletemberekből. Egy harmadik társukkal a következő évben meg is tették az első lépést. Közös imádság után választották a Gedeon nevet a Bibliából. Gedeon olyan férfiak kis csoportjának vezetője volt, akik készen álltak Isten szolgálatára, akiken keresztül Isten jót tett népével, Izraellel.

Kattints ide a folytatáshoz »

Kazinczy emlékműsor

Kazinczy Ferenc (1759-1831)

“Jót ‘s jól!” címmel emlékműsor lesz templomunkban Kazinczy Ferenc halálának 180. évfordulója alkalmából 2011. szeptember 15-én, csütörtökön 16.30 órakor.

“Mi ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, ha ily szép és a maga nemében egyetlen nem volna is, mert a mienk.” (Kazinczy)

Az emlékműsorra belépődíj nincs. A részletes programról IDE KATTINTVA lehet tájékozódni.

Bemutatkozik a Választási Jelölőbizottság

Választás

A választást (2011. október 30.) megelőzően legalább 60 nappal a presbitérium az egyháztagok köréből – az egyházközség lelkipásztorát is beleértve – egy 7 tagú bizottságot választott (augusztus 30-án), amely a jelölési (választási) és a szavazatszámlálói feladatokat is ellátja.

Gyülekezetünk főgondnoka, Dr. Imre Sándor a bizottság tagjait – a megválasztásuk utáni vasárnapon, azaz szeptember 4-én – bemutatta a gyülekezetnek, ezt követően a bizottság tagjai a gyülekezet előtt fogadalmat tettek a választási törvény maradéktalan megtartására és titoktartásra.

 

A Bizottság tagjai (balról jobbra): Szabó Ilona, Seprényi Margit, Nagy Zsuzsanna Eszter,
Farkas Józsefné, K. Szabó Gyula, Szabó Albert, Derencsényi István

 

A Választói Jelölőbizottsággal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók:

1. A gyülekezet lelkipásztora a bizottságnak tagja.

2. A bizottsági tagság a tisztségviselői presbiteri és gondnoki jelöltséget kizárja.

3. A jelölőbizottság tagjai köréből az elnököt titkos szavazással maga választja.   

 

A bizottság a választást megelőzően 30 nappal, a tisztségviselőkre a gyülekezetben végzett széles körű tájékozódás alapján tesz javaslatot a presbitériumnak (szeptember 30-ig).

A presbitérium október 4-i ülésén a bizottság javaslatát figyelembe véve összeállítja a jelöltek listáját, és az egyházközségi közgyűlés elé terjeszti. Minden tisztségre 1–3 nem lelkész jellegű személyt lehet jelölni. Választásra csak az bocsátható, akit szabályszerűen jelöltek és a jelölést elfogadta. A jelölteket a választást megelőző vasárnapon (október 23-án) a gyülekezetnek be kell mutatni, a választás a templomunkban lesz október 30-án.

Utasitató

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: “Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” — Zsidókhoz írt levél 13. rész 5. vers

Képesítő
A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszót.
Eseményeső
Loading...
Galériázó
KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA
Folyóírató
Friss hozzászóló
Lájkoló