Patakiász

Hősköltemény, mellyben előszámláltatnak a Verestemplom seregének dicsőséges tettei, midőn Zemplén vármegyében, a Bodrognak partján kalandozának

Invocatio és propositio

Múzsa, Verestemplom lakozója, zengd nekem el most,

mint szabadítottad ki a cíviseket Sárospatak ellen

menvén hetvenen és még négyen kálvini szellemben

meghódítni a Bodrog parti Athént, a nagy várost.

Délnek előtte, Phoibosz Apollón elfoglalván perzselő trónját,

Végardó hullámai közt bőszen hűsölt seregestöl a nyáj.

Enyhítvén melegük szálláshelyükre vonultak.

Elkülönülve a lányok az ifjaktól szobáik nem rendes mélyén

Készültek a nagy diadalra.

„Jó reggelt kívánok..” – kergeti éjük a nem szép dal

zendülvén Ég Meszelője, Tamásnak ujja nyomán.

Reggeli torna után áldoztak a testnek a földiek

étkeivel, melyet Margitkák Mudrány bőkezü tündér-

népe kitett elibük. Éhük csitítva a lélek

szükségét pedig áhítattal űzik el ők.

Enumeratio

Nincs méltó szó arra a hősies tettre, ahogy ők

száz fokon égvén Phoibosz ezer sugarával szemben

ős kollégiumát refiseknek megkukucsolták,

majd könyvtárnak kincseivel tölték ők be a kedvük.

Szellemnek vértjét így öltve magukra

Vár ellen meneteltek vezérük után, aki nem más:

délceg termete révén méltán hírneves Tamás

és felesége, a szőke Veronka is ott menetelt

félszáz hírneves hívő redtemplomi hőssel.

Ott küzd például Vezendi apa, a magas

hős Boldi fiával, Áron is Mátéval

ott harcolnak az ifjak, Janó, ki szeret csavarogni.

Gábor is ott van, bajnoka ő a gitárnak,

András és Laci is, meg Dávid a táncos lábú,

Marci és Peti is a Virányi fiak, de a másik

Marci, ki Módis és van még két db László

e néven, ám el ne feledjük őt, aki szintén

László, Poncsák zseblámpával a kézben

rendítelenül küzd ő a pumák ellen az éjben!

Ám ne feledjük Kozma Tibit sem a hőst és

szomszédjait Karcsit és Gyurit is, kik józsai hősök.

Említsük meg a hölgykoszorút is, a víg unokájú

nagymama-kart: Klári mamát és Terikét, ám

Erzsike szintén ott volt, ki Sádor, a férje mellett

hódítá meg a várost. Ott tündöklik a bájos

lányok víg koszorúja: Orsika, Hanna, Bori

Villő, Réka, Fruzsi, Zsuzsu, Meli és Dóri

Anna, a húga Eszter, Márti, Zita, Zsuzsika

Rózsa és Nóra és sok más tagja a gyöngykoszorúnak.

Lelkes Ila, aki angyalshopnak hős eladója,

kisdedek óvója, Györgyi, a nevetős, és még

Gyorslábú Ági meg Erika, fényképezögép lelkes kezelője

„kedves mosolyra” szólítja barátit, és ott van Viola

és diakónus Ila.

Hadd éneklem el néktek, mint tölti a drága időt

Kossuth utcaiaknak gyűlekezetje pihenő

helyükön: délnek előtte okúltanak ők az erények;

úgy mint kedvesség, mértékletes élet,

önzetlen magatartás és még számos egyéb

Biblia által elénk tárt jézusi példa felől. Majd

étkeket véve magukhoz éneket mondva előbb

mentek a tábori szállás csend övezett öreg árnyas

iskolakert órjás fái között hazatérve.

Ő lelkészük, a zord szigorú nő, szőke Veron

fényes arany saruját felcsatolá, mint Pallasz Athéné,

elrendelte ebédnek utána a néma heverést,

ám csitrik csicseri csapata nem szívesen engede

néki.

Aztán mit cselekedtenek ők, a dicső nép – kérded?

Úgy amidőn szekerével a lomha Éeliosz végre

nagynehezen Nyúgatnak fordult, versenyek sorban

kezdődhettenek el: a tábor felindult.

Nem punnyadtak már többé sem a hősök!

Volt városnak ismerete és pingpong csata, célbadobás,

darts is (jó hogy épen megmaradott a dicsők

látószervei mind! Nem szaporítvák Küklópszok egyszemü

csúf csapatát.) És még sokezer (na jó még néhány)

testi és szellemi próbát állt ki a sok hős.

Est közeledvén újra a Mudrány oszlopi közt leltek

enyhűletet ők, a vitézek.

Vólt olyan éjszaka is, amidőn álmát pazarolva a

nyáj versengve bejárta Pataknak éjjeli poklát

úgy, ahogyan régen Dante Aligéri ókori spanjával, a latin költő

Virgillel bejárta pokol sokezer rettenetes bugyrát.

Szóval Kossuth utcaiaknak hős serege pont úgy

küzdött le sok veszedelmet. Elhiszed-é??

Éjjel házaik titkos rejtekein mit cselekedtek, kérded?

Légy türelemmel, elhebegem teneked, ha tudom:

Retardatio

Könnyelmű ésszel a sok dalia nem tért nyugovóra,

Hypnosz, az álom akarta hatalmába keríteni őket.

Ám ők ellene álltak a nyúgalomnak, inkább

házuk teraszán lebzseltenek ők, szőlő nedvét iszogatván.

Ám diadalt nem tudtak aratni a szúnyogok szúrós

hada ellen, kiket valószínleg ős ellenségük, az Éj

külde reájuk. És még ez nem elég! Éji pumákkal

gyűlt meg a gondjuk. És ezután megérkez a hír:

Nem alusznak az ifjak a szomszéd házban, a pince mély

árnyainak közepette gyilkosost játszanak ők.

Felbőszült a hatalmas termetünek nem mondott aranysarujú

szőke, és villámokat szórván szigorú szúrós  szemei,

átalüzent e szavakkal: itt van a takkarodó!!!! Mire

mind diadalmasan ám sunyiban tették, amit addig:

játszottanak ők.

Erre a vénebb dicső daliák kara szintén játszani kezde!

„Biztos van valami, ami jó ebben az ostobaságban:

próbáljuk ki mi is azt, milyen játszani gyilkososat!”

Reggel a Redtemplom csapata ébredne, de nem tud!

Összeragadt látószervük az éjjeli dorbéznak okán.

Már alig hitték, hogy sikerül megküzdeniük az

új napnak kihivásaival, amikor ez történt:

Deus ex machina

Felmentő seregével a főjegyző István befutott és

hozta magával Dóczy vitézét, hős daliát, Bálintot és

Bernát bácsit, a gondnokot is. Ők menték meg a nyájat

és beterelték a juhokat a győzedelemnek karámjába.

Mondjak-e még néktek hihetetlen hősi kalandokat el?

Hát jó. Vasszekerekkel (azaz buszokkal) mentek el ők

Károli Gáspár régi honába, Vizsolyba, ahol ódon

Bibliafordítást felidéztek, éneket zengve

dícsérték az Urat. Még ennek előtte azonban

Széphalmon Kazinczy Ferencnél legelte a nyáj a

nyelvújításnak a rétjét, itta a sok furcsa szóalakot,

rája csodálkoztanak ott nyelv múzeumára is ők.

Hősiesen megvívták Boldogkőnek a várát.

Gönci barátnak jó italát sem feledék el!

Peroratio

Hogy mint zárul e hat nap, kíváncsi vagy-é? Lásd:

Pásztoraik beterelték úrvacsorára a nyájat

templomába Pataknak. Ég meszelője Tamás

szólt szépen a nyájhoz, míg Károly, az orgona spíler

szép zeneszóval emelte lelkünket fel az égbe.

Úrvacsorának szent gyűlésében szép rendben a nyáj

egy kis kenyeret és egy korty bort véve magához

megtisztula bűneitől.

Hosszútűrő olvasó! Elköszönök ím, áldjon az Isten!

Verslábaim immár elnehezültek. Hexameter szekerem

döccen már nagyokat. Búnak ne ereszd fejedet, bár

vége van hősi dalomnak, hallani fogsz még Redtemplomnak

híveiről, úgy éljek! Ők, akik meghódíták pápai földeket és

Tivadarban sem vallotanak szégyent, Patakot megvívva

végül a kálvini Róma, a cívis Debrecen íme

visszafogadja hős fiait.

Anna, a tollnok jegyzé mindezt kétezer és tíz júliusában

2 Hozzászólás ehhez “Patakiász”

Hozzászólás írása

Utasitató

ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. — Filippi levél 3. rész 14. vers

Képesítő
A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszót.
Eseményeső
Loading...
Galériázó
dscf3915
Folyóírató
Friss hozzászóló
Lájkoló