Pünkösdi körlevél

Áldott pünkösdi ünnepeket!

„Nem hatalommal és nem erőszakkal,

hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura”

/Zakariás 4,6/

Kedves Testvérünk!

Fogadd szeretettel pünkösdi köszöntésünket és ünnepi gondolatainkat.

Pünkösd a Szentlélek jövetelének és az egyház születésének ünnepe. A Szentlélek a Szentháromság-Isten harmadik személye. Ő a feltámadott Krisztus ígérete. Isten Jézus Krisztusban, mint ember volt közöttünk, aki értünk szenvedett, meghalt és feltámadott, és ezt követően Isten most értünk és mibennünk a Szentlélek által munkálkodik.

A fent idézett Igében Zakariás próféta szembeállítja egymással az emberi erőfeszítést és az Isten erejét. Az emberi életet nem az teljesíti ki, nem az teszi gazdaggá, amit erőszakos emberi hatalommal lehet megvalósítani, hanem az, amit Isten Lelke munkál.

Mi, emberek hajlamosak vagyunk problémákat erőből, erőszakkal, hatalomgyakorlással és érvényesítéssel megoldani. Azonban ez pusztításhoz és pusztuláshoz vezet. Isten cselekvését a szeretet Lelke határozza meg, amely épít.

A Lélek bibliai értelmezés szerint több mint egy gondolat, vagy belső tartás és meggyőződés. A bibliai lélek szó levegőt, lélegzést, szelet, teremtő, életet teremtő dinamikát jelent. A pünkösdi Lélek éltető, szerető, gondoskodó, törődő erő, amely nem megsebez, nem pusztít, hanem gyógyít, helyreállít, megérint, éppé, egésszé, teljessé tesz.

Isten Lelke, pünkösd Lelke a zsigeri, erőszakra hajlamos ösztönembert szerető, gyógyító, gondoskodó emberré formálja. Ahhoz, hogy ez a változás bekövetkezzen, ahhoz hívni és várni kell a Szentlelket: „Veni creator spiritus!” – „Jövel teremtő Szentlélek!” Pünkösd tehát a pozitív, radikális változások lehetőségének ünnepi alkalma.

Szeretettel hívunk Kedves Szeretteiddel együtt ünnepi istentiszteleteinkre, hogy közösen hívjuk és várjuk a Szentlélek jövetelét.

Testvéri szeretettel:

Derencsényi István, elnök-lelkész

Dr. Kánya Gergely, gondnok

U.i.:

Ünnepi előkészítő alkalmaink:

  • Május 30-án, mennybemenetel ünnepén (áldozócsütörtökön) 10 órakor istentisztelet a templomban.
  • Június 2-án, konfirmáció vasárnapján 10 órakor istentisztelet a templomban. A konfirmációi tanfolyamra járt fiataljaink ezen az istentiszteleten tesznek ünnepélyes fogadalmat.
  • Június 3. és 8. között (hétfőtől szombatig) 17 órakor bűnbánati istentisztelet a gyülekezeti teremben.

Ünnepi alkalmaink:

  • Június 9-én, Pünkösd első napján vasárnap 10 órakor úrvacsorás istentisztelet a templomban.
  • Június 10-én, Pünkösd másodnapján hétfőn 10 órakor istentisztelet a templomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..